Typo A
WOLFSBERG - város a Paradicsomban



Lavant-völgyi személyiségek

Művészek, min Christine Lavant, Switbert Lobisser és Gerhart Ellert hozzájárultak ahhoz, hogy Wolfsberg, a kultúra városának hírnevét messze az ország határain túl is öregbítsék.

Míg a nagy költőnő Christine Lavant (1915 – 1973), polgári nevén Christine Thonhauser, nem ok nélkül választotta a titokzatos folyónevet művésznevéül, az ismert író, Gerhart Ellert neve mögött a wolfsbergi Gertrud Schmirger (1900 – 1975) bújik meg. Számos elbeszélés, történelmi regény és útleírás kiadása során az Ifjúsági Irodalomért Osztrák Állami Díj kitüntetettje sikerrel használta hímnemű álnevét.

Christine Lavant 1915-ben, Großedling-ben, egy bányászcsaládba született. Egy kemény és nélkülözéssel teli élet nyitotta meg számára az utat a belső énjébe és segítette új művészi kifejezésformák találásában.  A szegénység és az egyszerűség  kiindulópontjaivá váltak a szavak kalandos utazásának az érzelmek világába, amit lírájában oly mesterien juttat kifejezésre. Christine Lavant, a honi irodalmi színpad Nagyasszonya, már életében felkeltette a nemzetközi szakma érdeklődését. Napjainkban működik Wolfsberg-ben egy Christine-Lavant-Gesellschaft (Társaság), mely az Önkormányzattal együttműködve a Christine-Lavant-Líra- pályázatot szervezi.

Christine Lavant és Gertrud Schmirger mellett további wolfsbergi irodalom- alkotók is hírnévre tettek szert: többek között két kortárs író Heimo Toefferl és Gernot Ragger.

Lobisser, Habernig, Schüßler

A karintiai Tiffen-ben született Switbert Lobisser (1878 – 1943) innen, a Lavant völgyéből, új mércét állított fel a szépművészet ben a XX. század első felében.
Lobisser 1899-ben belépett a bencés rend St. Paul – kolostorába és 1904 és 1908 között a kolostor megbízásából a Bécsi Akadémián tanult. Okleveles rajztanárként tért vissza St. Paul-ba, hogy ott 1932- ig bencés szerzetesként, az Erdészeti Hivatal vezetőjeként és a rend gimnáziumának tanáraként dolgozzon. Lobisser, aki lelkesedett a természet tanulmányozásáért, 1917- től kezdődően hírnévre tett szert olajképei, akvarelljei, rajzai, de mindenekelőtt fametszetei és monumentális faliképei révén. Freskókat készített a St. Paul Bencés Apátság, a Klagenfurti Dóm, a Karintiai  Megyeháza és számos templom, magán és középület részére. 1932-ben Lobisser  kilépett a bencés rendből és elhagyta a Lavant- Völgyet, hogy a továbbiakban Klagenfurtban világi életet éljen. Élettársának, Evanak tragikus halálát követően kizárólag a művészetnek szentelte életét és egyre jobban közeledett a nemzeti- szocialista ideológiához.  Lobisser munkássága, mely mindig is az ónémet mesterek műveit vette példaképül, a természet titkait próbálta körülírni és a paraszti realizmust magasztalta, beleillett a náci hatalmasok elképzeléseibe.Lobisser műveiben felismerték " az új népi tudathoz szükséges  alapvető témákat, mint a rög mítosza, az egészséges paraszti osztály sava- borsa, az anyák felmagasztalása." (Arthur Hanzer: Switbert Lobisser, 1982/83). Switbert Lobisser Klagenfurtban, 1943 október 1.-jén húnyt el. A múlt nagyjai közé sorolunk még mestereket, mint Josef Benedikt Habernig, Carl von Demelt és Matthias Zwischenberger, míg a kortársak közül sok más mellett említésre méltó Karl Schüßler.