Typo A
WOLFSBERG - város a Paradicsomban

Történelem

A történelmi emlékekben, műemlék jellegű épületekben és látnivalókban oly gazdag Wolfsberg-i óváros a Hoher Platz környékén legszebb oldaláról mutatkozik be. Első írásos megemlítése az 1007-es évre tekint vissza (eredeti megnevezése Wolfsperch). Wolfsberg Werntho von Bamberg püspöktől 1331-ben városi jogot kapott.

A XV. XVI. századból származó polgári házakat, melyeket részben ma is díszítenek a későgótikus kapubejárók, reneszánsz ablakkeretek és romantikus árkádos folyosók, tulajdonosaik az utóbbi évtizedekben kíméletesen felújíttatták. A Hoher Platz közepén emelkedik az öt méter magas barokk stílusú Mária- oszlop, amely az újkor nagy pestishullámára emlékeztet.

Minden időkben, a magasan a háztetők felett emelkedő Wolfsberg-i kastély egy messziről látható jelkép a város történelmi múltját alátámasztandó. A kastélyt, mely a XI: század óta a Bambergi püspökség tulajdonát képezte, 1846-ban Hugo Henckel von Donnersmarck grófnak adták el, aki az épületet Johann Romano és August Schwendenwein bécsi építészek tervei alapján angol-gótikus, "Tudor"-stílusban újíttatta fel. A kastély, mely ma a Kärntner Montanindustrie GmbH (Karintiai Hegyiipari Kft.) tulajdona, a kilencvenes évek óta kiemelten kulturális- és kiállító központként talál felhasználást.

További történelmi épületek a Bayerhofen kastély, egykoron a Lavant-völgyi protestantizmus fellegvára és a XIII. században épült Szt. Márk plébániatemplom. A tiszteletreméltó korú Istenháza egy  72 m magas toronnyal büszkélkedik, belseje pedig a szakrális művészet értékes darabjait őrzi.  Gyakori csodálat tárgya az 1497-ben épült Szt. Anna kápolna, mely a pékek céhének tulajdonát képezi, így "Bäckerkapelle"(Pék- kápolna) néven is ismert.

Wolfsberg városa számos történelmi látnivalójának köszönhetően messze ismert. Nem csoda tehát, ha a Város különös erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a múlt „kőből készült tanúit” még vonzóbbá tegyék és, amennyiben szükséges, az enyészettől megvédjék. Igy kezdődött 1998-ban a Szent Márk- templom nyugati portálja előtti teret kőlapokkal való burkolása. A kőlapok a Kras- völgyi, Villach-i kőfejtőből származnak és a Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatallal egyetemben kerültek kiválasztásra, mivel színviláguk a meglévő lépcsőkhöz leginkább közelít.

A Wiener Gasse-ban álló Szentháromságtemplomot, az egykori Polgári Kórházi Templomot  is  renoválták, hogy megóvják az enyészettől. A XVI. században épült templomban, mely ma az Önkormányzat tulajdona, három barokk oltár látható, Franz Anton Detl művei. Az általános restaurálási munkák során az összes képet és szobrot is restaurálták. A műkincsek részben még a Blutspitalskirche-ből származnak, melynek helyet kellett adnia 1888-ban az épülő Városházának.

A város környékén is számos történelmi fontossággú épület található, melyek a térség változatos múltjáról adnak hírt. Kiemelkedő példák a Waldenstein kastély és a Gräbern-i régi templom.

A Waldensteiner Graben árnyas oldalán emelkedő Waldenstein kastély a XII. század első felében a Bambergi püspökség megbízásából épült; a püspökség már akkortájt a Waldensteiner Graben-ben vasérc kitermelést működtetett. Az eredetileg román várrendszer az idő folyamán kiépült és folyamatosan megújult, mindenekelőtt a XIV. és XV. században  keletkezett a négyszögletes belső udvar körül több rendszertelen gótikus toldaléképület. Az épületegyüttes manapság is egy büszke, igen nagy véderővel megáldott vár képét tükrözi, mely az új idők követelményeire való tekintettel mindinkább egy méretes kastély jellegét vette fel.

A vár keletkezésétől, a XII. századtól, a XVII. század első évtizedéig az Ungnad von Sonnegg  család volt a vár hűbérese és tulajdonosa. A XVI. század első felében az evangélikus  tartományfőnök és zsoldosvezér Hans Ungnad von Sonnegg (1483-1564) alatt Waldenstein a reformáció tanításainak kikiáltott központja volt a Lavant- Völgyben.

Hans von Ungnad akkoriban fejezte be a császár és a haza szolgálatát  és vagyonának nagy részét egy, a Tübingen környéki Urach- beli nyomdába fektette. Ebben a nyomdában dolgozott a Laibach környékéről származó evangélikus falusi pap, Primus Trubar, akiben egyben  a szlovén írás megteremtőjét is tiszteljük. Trubar, Georg Dalmatin segítségével itt fordította le Luther írásait, hogy a sokat vitatott reformáció tanait Szlovéniában is terjeszthesse.

A hagyomány úgy tartja, hogy amikor az Urach- i nyomdát megszűntették, a nyomdaprés és a régi glagolita, cirill és latin betűk Waldensteinba kerültek.  A nyomda anyagainak további sorsáról azonban semmi biztos nem ismert. Feltételezés, hogy Napóleon katonái, akik a XIX: század elején a Lavant-Völgy egyes részeit elfoglalták, az Ungnad- féle nyomdagépet magukkal vitték Párizsba.

1851-ben Hugo Henckel von Donnersmarck gróf megszerezte az egész  birtokot és fokozta a Waldensteiner Graben-ben lévő régi vasérc-bánya termelését. Jelenleg is bányásznak ott vascsillámot, mely mindenekelőtt  jó minőségű alapozó- rozsda ellen védő festékek gyártásánál kerül felhasználásra.

A Waldenstein- i kastélyról jónéhány legenda is kering. A monda szerint 1669-ben Peter Eckhard von Peckern kornétást Waldstein várának ura féltékenységből egy sötét tömlöcbe, az úgynevezett „kornétás- szégyenkezőbe” záratta, ezzel éhhalálra ítélte. Halála előtt  a szerencsétlen kornétás cellája falán egy vérrel írott üzenetet hagyott: "Oh bíró, bíráskodj igazságosan! Mert te úr vagy, én pedig szolga. Ahogy te bíráskodsz felettem, úgy fog egyszer bíráskodni Isten feletted!"

A Waldenstein-i kastélyban a wolfsbergi Josef Ritter von Rainer-Harbach 1835-ben megzenésítette  Johann Thaurer Ritter von Gallenstein egy versét. A dalt 1911-ben hivatalosan "Karintia himnuszává" nyilvánították.

A Gräbern-i templomot a Lavant- völgy legrégibb Isten házai között tartják számon.  Alig akad olyan, aki  ki tudja vonni magát a kis hegyi templom különös vonzereje alól, melynek létesülése elvész a múlt ködében. A monda szerint, a templom építése Szent Hemmával, a Gurk kolostor alapítójával (kb. 995, vagy 1044) lenne kapcsolatos. Hemma, akit egy hamis Gurk- i  okmány még II. Henrik császár unokahúgaként is számon tart, házasságra lépett a nagy tiszteletben álló Wilhelm von Friesach gróffal, akit lélekkel is bőkezűen áldott meg a sors.  Wilhelm gróf a későbbiekben a Görtschitz-völgyi knappok egy felkelését vérbe folytotta, borzalmas tetteiért vezeklésként egy utat szervezett a Szentföldre.

A monda szerint a hazavezető úton  a gróf  nagybeteg lett, és mire a Lavant- völgybe ért teljesen elhagyta az ereje. A havason megpihent egy parasztnál, ahol néhány óra múlva belehalt betegségébe. Halála előtt a gróf megígértette a paraszttal, hogy testét két üsző által húzott szekérre emeli, majd az állatokat elengedi, hadd menjenek útjukra. Ahol az állatok először és másodszor megállnak pihenni, ott emeltessen egy- egy kőkeresztet. A harmadik pihenőnél akart a gróf örökre megpihenni. A paraszt  végrehajtotta Wilhem végakaratát és állatai Gräbern-ben álltak meg harmadszor pihenni.

1043-ban férje sírja fölé, melynél már azaddig is történt néhány csoda, Szent Hemma egy kis templomot építtetett és három hársfát ültetett. A történelem folyamán a Gräbern-i templom, melyet a néphagyomány "Wilhelmskirche" (Wilhelm- templom)- ként emleget, zarándokok úticéljává vált. Ezek Wilhelm sírjánál imádkoztak, hogy közbenjárásával nehéz betegségektől, mindenekelőtt a fej betegségeitől, gyógyulást nyerjenek.

A történészek azonban rámutattak, hogy Wilhelm gróf  tények szerint semmiképp nem egy, a Szentföldön tett zarándokúton húnyt el. A Hildesheim- Évkönyvek szerint Wilhelmet, akinek a sírja nagy bizonyossággal nem a Gräbern- i templomban  van, 1036-ban  Adalbero von Eppenstein ölte meg, akit Wilhelm hozzájárulásával fosztottak meg a Karintia hercege rangtól. Ez természetesen nem változtatott semmit azon, hogy a Gräbern- i templomot  a mai napig számos ember által különleges kegyhelyként tisztel.